Tarjánka-szurdok

Mátra_Tarjánka_szurdok1.jpg

Régi vágyam, hogy téli körülmények között Magyarország szurdokaiból néhányat bejárjak. Úgy alakult, hogy egy szabad hétvége, és a jó idő reménye a Mátrába csábított. Célpontunk a Tarjánka-szurdok, melyről már sok “elvetemült” túrázó mesélt.

Az indulás előtti internetes tájékozódást a nemzeti park oldalán kezdtük (http://www.b…npi.hu/index.php?c=vedett%2Ftk%2Ftk7_matra), igyekezvén megtudni a látogatási rendet. Sajnos erről semmilyen adatot nem találtunk, annál több túraleírást más oldalakon, melyek részletesen – GPS pontosan – minden fontos információt közreadtak.

Mátra_Tarjánka_szurdok3.jpg
Budapestről hajnalban indultunk, majd fél kilencre Domoszlót, és a parkoló autónkat is magunk mögött hagytuk. A precíz leírással felvértezve másfél km aszfalton gyaloglás után, a Mátra irányába kanyarodtunk egy földúton, ahol nemsokára elértük a Tarjánka-patakot. Mint minden patakmeder, ami nem jelzett túraútvonalon vezet, rejt kihívásokat; az első métereken, több patakátkelés után rátaláltunk a jól kijárt ösvényre (ám túrabot nagyon ajánlott!). Továbbhaladva, elértük a jeges részeket, pártalan szépségű jégfalak, jégcsaprengeteg fogadott bennünket, kiegészítve a besütő nap meleg színeivel.

Mátra_Tarjánka_szurdok2.jpg

Az igazi „fotózós” időben igyekeztük megőrizni gépeinkben a téli pillanatokat, a jégformációk sokaságát, az ébredező természetet. A szurdok közepén a magasabb vízállás tartóztatott fel, ami egy rövid szakaszon visszafordulásra, és a meder peremén futó útra történő felkapaszkodásra kényszerített. A könnyebb út is nagyon szép, látványos, amiről visszaereszkedve lassan a Berek-patak és a Csonka-patak elágazásához jutottunk (350m), innen már egyszerűbb csapás vezetett a Felső-Tarjánkai erdészházhoz (600m). Ahonnan a kék jelzés mentén értünk fel a túra legmagasabb pontjára a Szár-hegyre (749 m). A körpanoráma itt tökéletes, a tájkép pihenésre, és ismét fotózásra sarkalló. A levezető szakasz Oroszlánváron keresztül vitt, a piros jelzésen tértünk vissza Domoszlóra.

Mátra_Tarjánka_szurdok4.jpg

A teljes túratáv 19 km, a szintkülönbség 700 méter lett. A szurdok gyönyörű, a „csúcs” panoráma tökéletes, így egy nagyon jó téli túranapot zártunk.

Comments

comments

Visit Us On Facebook