Középkori Manhattan, Toszkána egyik gyöngyszeme

Toscana01Az Elsa partján az etruszkok alapította városka, a 10. században kapta a San Gimignano nevet, Szent Geminianus püspök után, aki megvédte az itáliaiakat Attila hunjaitól. Eredetileg a Volterrai püspökség fennhatósága alá tartozott, amelytől 1199-ben vált függetlenné. Az Észak-Európából Rómába vezető zarándokút mellett fekvő település a 12-13. században élte fénykorát.Korzika_Toszkana_2012.07_195
Toscana15A városfal ölelésében tökéletes állapotban maradtak fenn a középkori emlékek. Ugyan az egykori „Manhattan” 72-74 tornya közül, mára csak 14 magasodik , szimbólummá válva a dombtetőn. Az 1348-as pestisjárvány után a zarándokok elmaradtak, ám a műkincsek máig megőrződtek. A középkori civilizációra jellemző szerkezetet, a városi élet nyomait figyelhetjük meg a terek, utcák, házak, paloták, kutak és szökőkutak között sétálva.Toscana06

A várost irányító két nagy rivális család — Ardinghelli (Guelph) és Salvucci (Ghibellines) a hatalom és a gazdagság szimbólumaként építették a felhőkarcolókat mindaddig, amíg az esetleges katasztrófák elkerülése miatt rendeletbe adták, hogy az új városháza tornyánál nem építhetnek magasabbat. (A tornyok közül ma csak egy, a Torre Grossa látogatható.) 1353-ban a város belefáradt a belső viszályokba és önként Firenze védnöksége alá helyezte magát. Toscana12Három egybekapcsolódó tér adja a város magját, a Piazza del Duomo, a Piazza delle Erbe és a Piazza della Cisterna, a templomok és a tornyok is ezek körül találhatók.Korzika_Toszkana_2012.07_191
Korzika_Toszkana_2012.07_193A Dóm téren épült fel a régi városháza 1239-ben, tornya 51 méter magas. Az új Városháza, a Palazzo del Poppolo 1300 körül épült, 54 méter magas toronnyal, melynek neve Grossa. Izgalmas felmenni, és megcsodálni a páratlan toszkán tájat. A városháza épületében működik a Museo Civico,  ahol más alkotások mellett a legérdekesebb a sienai Memmi 1317-ben készült Maestája és Filippuccio meglehetősen szokatlan, már-már pajzán, hétköznapi jeleneteket ábrázoló alkotása 1320-as évekből.
Korzika_Toszkana_2012.07_194A téren áll a gótikus stílusban átépített Collegiata Santa Assunta templom is. A szerény külső gazdagon díszített belsőt takar, melynek legjelentősebb értéke Bartolo -Dante hatására meglehetősen elrettentőre sikerült- festménye a paradicsomról és a pokolról. Kiemelkedő a két fából faragott szent, valamint a bejáratnál Szent Sebestyén képe is. A templomot a XV. században bővítették ki a Santa Fina (Szereafina) kápolnával, ahol Ghirlandaio gyönyörű freskója látható, mely megrendítően ábrázolja egy beteg, de csodálatosan gyógyító kislány életét, akit a város szentjeként tisztelnek.
Toscana04A Piazza della Cisterna kedvelt gyülekezőhely, fő dísze persze a kút.  A San Matteo utcán sétálva a város északi végénél elérünk egy kis csúcsíves Sant’Agostino templomot, Gozzoli Szent Ágoston életéről szóló freskósorozatával. Az egykori erődítmény, a Rocca, ma kertté alakított, kilátóul szolgál.
Toscana03Hangulatos éttermek, kávézók sora várja az érdeklődő turistákat.
Toscana09A „Napfivér, Holdnővér” című film részleteit is itt forgatták, a belváros 1990 óta a UNESCO Világörökség része.

Ha kedvet kaptál a tartalmas kiránduláshoz kattints a www.rolitura.hu oldalra, a részletekért!

Toscana14

Comments

comments

Visit Us On Facebook