Róma keletkezésének legendái

Romulus és Remus története

„Egy nap Silvia, a király nővére épp kisétált almáért egy közeli erdőbe, amikor hirtelen nagyon álmos lett, lefeküdt egy fa tövébe és elaludt. Azt álmodta, hogy egy egészséges ikerpárt fog szülni. Azt azonban nem sejtette, hogy amíg ő aludt, addig Mars isten megszerette őt, és „megtermékenyítette”. Kilenc hónappal később megszülettek az ikrek, de Silvia öccse azt a jóslatot hallotta, hogy az egyik gyerek az ikerpár közül veszélyes lehet az ő uralmára, így amikor Silvia nem volt otthon, akkor a király megparancsolta szolgáinak, hogy vessék a Tiberisbe a kicsiket.

De a szolgák megsajnálták a gyerekeket, ezért fontak egy kosarat, és abban letették a babákat a partra. Mivel többet nem tehettek a csecsemőkért, szomorúan visszaballagtak a palotába.

Nem sokkal később a partra jött egy nőstény farkas (mely Mars isten küldöttje volt), és elvitte magával a gyerekeket, hogy saját kölykeivel együtt felnevelje őket. Amikor a gyermekek felnőttek, akkor elhagyták a farkast, és elkezdték elindítani „királyi karrierjüket”. Romulus elkezdte építeni vára falait, de megparancsolta szolgáinak, hogy aki át meri ugrani az (akkor még csak pár centis) falat, azt öljék meg.

Remus (nem sejtvén, hogy testvére ilyet parancsolt) átugorta a falat, s így szólt: „Ez lenne az a híres fal, amely megvéd majd titeket a gonosz istenektől?” Az egyik szolga a parancshoz híven agyonverte Remust. Amikor ezt Romulus meglátta, keserves sírásra fakadt, s azt mondta: „Így merje majd ezek után valaki átugorni a király falát!”

(Wikipedia)

Egy másik történet

„Romulus és Remus a monda szerint Alba Longából származott, melynek uralkodóját, Numitort fivére, Amulius letaszította trónjáról, és elűzte a királyságból. Hogy a hatalmat megtarthassa, és a lehetséges riválisoktól is megszabaduljon, a bitorló megölette testvére fiait, leányát, Rhea Silviát pedig a Vesta-szüzek közé záratta. Amulius terve azonban így is kudarcot vallott, ugyanis a legenda szerint Mars isten beleszeretett Numitor leányába, és gyermekeket nemzett neki, akik később a Romulus és Remus nevet kapták. Miután a trónbitorló tudomást szerzett az ikrek születéséről, parancsot adott Rhea Silvia bebörtönzésére – a történet egy másik változata szerint élve eltemettette az asszonyt –, a gyermekeket pedig a Tiberisbe fojtatta, a szolgák azonban megkönyörültek rajtuk, és egy kosárban bocsátották őket a vízre. Romulus és Remus a folyó istenének köszönhetően egy fügefa tövében szerencsésen partra vetődött, ahol a csecsemőket egy anyafarkas táplálta a tejével, mígnem egy Faustulus nevű pásztor megtalálta, és magához vette őket. A legenda kiötlői egy szójátékot is elrejtettek a történetben, ugyanis a monda szerint a latin pásztor felesége korábban prostituált volt, amire a latin nyelvben az anyafarkas jelentéssel bíró lupa szó utalt.”

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kr_e_753_aprilis_21_roma_alapitasa/

Share

Comments

comments

Visit Us On FacebookVisit Us On Google Plus