Nápoly, város a Vezúv tövében

nyápoly1Nápolyt látni és meghalni! – a szállóige szerint, de én azt mondanám Nápolyt látni, és többször visszatérni. A mélykék öböl, hátterében a Vezúvval, a pókhálószerű szűk sikátorok, a színes házak és a száradó ruhák orgiája,  ez mind Nápoly magával ragadó sajátossága. Egy nap alatt ízelítőt kaphatunk a város kincseiből, így újbóli ottlétünkkor érdemes mindig újabb látnivalókat felfedezni. Néhány ezek közül a teljesség igénye nélkül.

DSC_0762Castel Nuovo – az Új vár Nápoly egyik jelképe, mely a 13. században   épült, I. Károly szicíliai király építette. Mai külsejét az Anjou ház kihalását követően nyerte el, I. Aragóniai Alfonz ugyanis átépítette, bevonulása emlékére pedig felépítette a diadalkaput. A diadalíven látható márvány dombormű a király ünnepi bevonulását ábrázolja.  1995 óta az UNESCO Világörökség részét képezi.

DSC_0048Nápoly legnagyobb tere a Népszavazás tér (Piazza del Plebiscito), nevét onnan kapta, hogy a nép itt szavazta meg 1860-ban Garibaldival az élen az egységes Olaszországhoz való csatlakozást. A tér egyik oldalán a Királyi Palotát látjuk, amely a 17. században épült, a másik oldalon pedig a 19. századi San Francesco di Paola templom áll.

DSC_0051A Galleria Umberto 1887–91 között, milánói mintára épült elegáns passzázs, a városi polgárság kedvelt találkozóhelye volt.

DSC_0028A Tojásvár (Castel dell’Ovo) nevét onnan kapta, hogy a legenda szerint Vergilius egy bűvös tojást tett a vár egyik szobájában egy vaskalitkába és azt állította, ha a tojás eltörik, akkor a vár urának és a város lakóinak katasztrófákkal kell szembenézniük, de amíg épségben van, az uralkodót és a várost is megvédi a tojás.

DSC_0771A város legmagasabb pontján fekszik a középkori erőd (Castel Sant’Elmo) , így a panoráma innen lenyűgöző a Nápolyi-öbölre. A Piazza Montesanton lévő siklóállomástól lehet siklóval felmenni a Morghen állomásig, majd onnan ki lesz táblázva a vár.

IMG_1572Santa Chiara Bazilika és kolostort Anjou Károly és felesége, Aragóniai Sancha hozta létre, 1310–40 között épült fel és ez lett az Anjouk temetkezési helye is. A komplexum leglátványosabb része a kolostorudvar, melynek padjait, kútjait és oszlopait sárga mintás majolika lapok fedik, melyeket egy apácává lett festőművész hölgy készített.

KrisztusA Fátyolos Krisztus a világ talán egyik legkülönlegesebb műalkotása. A Sansevero-kápolnában lévő márványból faragott Krisztus szobrot  1753-ban készítette Giuseppe Sanmartino szobrászmester. A lepel alatt fekvő megkínzott test minden apró részlete jól megfigyelhető; az arcvonások,  keresztre feszítés okozta sebek, a kiálló bordák. A szobor rendkívül drámai módon mutatja be Krisztus szenvedését az emberek számára.

sfogliatellaSfogliatelle. Ha Nápolyban járunk a pizzán kívül érdemes megkóstolni Sfogliatelle kagyló formára hajtogatott, töltött levelestészta édességet. A vékonyra nyújtott tésztát feltekerik, szeleteket vágnak belőle, amelyeket egyesével formáznak és töltenek meg édes vagy sós töltelékkel. A töltelék lehet ricotta sajt, mazsola, cukor, fahéj, tojás és kandírozott, vagy egyéb gyümölcs,  de használhatnak vaníliakrémet és szirupos cseresznyét is.

pizzaA pizza neve eredetileg különféle, kelt tészta alapú ételeket jelentett, valószínűleg a picea szóból ered, mely a latin pincere (összegyúrni) szóból származik.  Már az ókorban is ismerték, ám a maihoz hasonló feltétek csak a 18. század végére terjedtek el, hisz  a paradicsomot vagy az indiai vízibivalyt, -melynek tejéből az igazi mozzarella készül- még nem ismerték Európában. A modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki  1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita di Savoia királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), és a királynéról nevezte el.  A 19. században az olasz bevándorlók magukkal vitték a pizzakészítés mesterségét Amerikába, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára.

IMG_1536

Share

Comments

comments

Visit Us On FacebookVisit Us On Google Plus