A titkokkal teli óváros, München (I.)

München ma egy szerethető és élhető nagyváros, melynek virtuális felfedezését a mára már eltűnt középkori városfal keleti Isar kapujától indulva kezdjük. (A többi gótikus városkapu is áll, a Sendlingi-kapu a déli, a Károly-kapu a nyugati, kivéve az északi kaput, ami a mai Odeons tér környékén lehetett.)

Az óváros további történeteiről az II. cikkben a városfalon kívül eső részekről a (III.) cikkben olvashattok.

A régi városháza a 14. században épült késő gótikus épületet az évszázadok során a kor ízlésének megfelelően gyakran átépítették. 1874-től már csak reprezentációs célokat szolgált, a földszintet pedig áttörték kapunak. Ezen keresztül is átjuthatunk a város szívét képező Marienplatzhoz. München telis-tele van legendákkal, mondákkal, rémisztő történetekkel, szerencsehozókkal. Elsőkén emlékezzünk meg az itt álló Júlia szoborról, amit Veronától -a testvérvárostól- kapott a Bajor „főváros”. A szobornak különleges erőt tulajdonítanak, ha megsimogatod a bal mellét szerencséd lesz, ha a szerelemben is sikereket szeretnél, tégy a jobb karjába virágot, -szól a legenda.

Még mielőtt a tér forgatagában elmerülnénk, tegyünk balra egy kis kitérőt. A közelben található Szent Péter templomot keressük fel, ami a II. világháborúban majdnem teljesen megsemmisült, de több műemlékkel együtt ezt is újjá építették. A torony-kilátóba vezető háromszázhat lépcsőt érdemes a gyönyörű panorámáért megtenni, hisz tiszta időben az Alpokig is ellátni. Az „Alter Peter” harangzúgása már akkor hallatszott a város tetői felett, amikor az utcák sárból, a házak fából voltak. Csak hét harangja zeng ma, a legkisebb, legrégebbi harang az ún. bűnös-harang, a torony alagsorában egy rácsos ablak mögött látható. Egykoron ezt kongatták a Marienplatz-i kivégzések idején.

A templom tőszomszédságában kezdődik a város 1807 óta működő központi piactere, amit az egyre növekvő lakosságszám miatt helyeztek át a Marktplatz, Viktulienmarkt-ra. A piacon külön pavilonokat alakítottak a különböző árusok számára, a hasukat szeretők, a különlegességeket keresők, minden igényét ki tudja elégíteni a színes vásári forgatag. A hatalmas területen, másfélszáz standon folyik a zöldség, gyümölcs, virágárusítás, valamint hentesek, pékek, halárusok, sajtkészítők igyekeznek kielégíteni a növekvő keresletet. Itt megkóstolhatjuk a müncheni fehérkolbászt és a sörperecet. A világégés után szökőkutakkal, fenyőkkel tették ismét barátságossá a területet, ami az ízek és az érzékek Paradicsoma, ahol gyakran rendeznek fesztiválokat is.

Útban visszafele a Marienplatzra egy pillanatra álljunk meg a Szentlélek-templomnál is, amelyhez két legenda is fűződik. A templomban a gótikus és a barokk stílus tökéletesen megfér egymás mellett, ahogy az aranyozott barokk keretbe foglalt egyszerű, fa-szobor is. A kedves Hammerthali Szűz Mária eredetileg a Tegernsee melletti kolostorban állt egy észrevétlen sarokban. A mellőzött faragott Madonnát Ursula Hammerthal fedezte fel, furcsa vonzalom fogta el a különös erőt sugárzó szobor iránt. Magához vette és saját kápolnájában állította fel. Az évek óta köszvényben szenvedő asszony fájdalmai ezek után megszűntek. A gyógyulásnak hamarosan híre szállt, így tömegek kezdtek zarándokolni a kápolnájába. További csodálatos gyógyulások után egy Ágoston-rendi kolostornak ajándékozta, ahonnan később került a templomba.

A templom másik nevezetessége a főhajó mennyezeti freskóképének egy részlete, ami  Brezenreiter legendát örökíti meg. 1318-ban Burkhard Wadler, egy befolyásos és gazdag kereskedő és a felesége létrehozott egy alapítványt “Wadler adomány” néven. A só-kereskedelmi bevételekből megalapították a Szentlélek Kórházat a szegények és betegek számára, ahol hetente egyszer meleg ételt adtak nekik. Ezen felül évente egyszer külön perec-adományban is részesültek a szegény müncheniek. A Brezenreiter éjfélkor megjelent az ezüstszürke lován, hogy jobban észrevegyék, három patája volt csak patkolva, hogy jobban meghallják. „Fiatalok és idősek, menjetek a Szentlélekhez, ahol a Wadler perecet adják.”  Egy-egy alkalommal több, mint 3000 perecet osztottak szét másnap délig a szegények között. A család kihalása után még 1801-ig minden év május elsején megtartották ezt a hagyományt. Ám a perec egyre kevesebbnek bizonyult, s a tömegek majdnem meglincselték a lovast, ekkor döntött a városi Tanács, hogy eltöröli ezt az adományt.

A Marienplatz 1642 óta otthont a karácsonyi vásárnak. Advent 2. hétvégéjén itt rendezik meg a krampusz felvonulást, ahol -a Mikulás kísérőjeként- vállalkozó kedvű emberek, ijesztő jelmezekbe öltözve járják a környező utcákat, szerencsét osztani a jóknak és megbüntetni azokat, akik rosszak voltak. A teret az új városháza 1909-ben befejezett harangtornya uralja, ahol 11 és 12 órakor megcsodálhatjuk a százéves harangjáték ember nagyságú figuráit, amelyek két jelenetet elevenítenek fel. A 85 m magas torony tetején álló Münchener Kindl története maradjon egyenlőre titok. Kedvelt találkahely a téren álló Mária-oszlop, amit hálából emeltek a Harmincéves háború után, amiért a város megszabadult a pestistől. Talapzatán angyalok győzik le a pestist szimbolizáló bazaliszkuszt (sasra hasonlító madár), az éhséget megjelenítő sárkányt, az eretnekség-kígyóját, valamint a háború oroszlánt formázó alakját.

A tér sarkában meghúzódó Halas-kút (Fischbrunnen) története szerint: egykor ifjú hentesek ugráltak a bronz szökőkútba a tanoncidejük végeztével. Egy másik hagyomány szerint, aki hamvazószerdán megmossa itt a pénztárcáját, pénzügyileg gyümölcsöző évre számíthat. Aki viszont feljebb emeli fejét, a szemközti ház falán megláthatja Szent Onuphriust, aki München egyik védőszentje. Koponya-erekjéjét még Oroszlán Henrik hozta egy keresztes hadjáratból s adta a szerzetesek egyik templomának. Úgy tartják, ha a szemébe nézel, az nap bizton nem halsz meg, sőt, hosszú életed lesz.

A térről észak-nyugati sarkáról nyíló bevásárló utca forgatagán keresztül a Hirmer-ház mellett jutunk München sokadik szimbólumához a Miasszonyunk templomhoz. A későgót, kettős téglatornyos templomot nem kevés erőfeszítések árán állították helyre a háború után. Jellegzetes olasz reneszánsz kupolái régóta tájékozódási pontként szolgálnak. A fejedelmi sírbolt a Wittelsbachok nyughelyéül szolgál. Egy legenda szerint az építőmester az ördöggel szövetkezett, hogy felépüljön a templom. „Nyolcszögletű, fehér oszlopok sora tagolja a teret, s fölfelé a csillagboltozat felé irányítják tekintetedet, s a rejtett üvegablakon keresztül átszűrődik a fény. Csupán a megfelelő helyre kell állni, az előcsarnokban az ördög lábnyomába. A sarkantyús csizmát viselő „cimborának” az volt a fennmaradási feltétele, hogy a templomnak ne legyen ablaka. Amikor elkészült a nagy mű, az ördög bejött a főkapun, s ott állt meg, ahonnan nem látni az oldalablakokat, s a hatalmas oltár is eltakarta a középső ablakot. Azt hitte, sikerült a terve. (Mert ki imádkozna sötét templomban?) Olyan nagyot ugrott örömében, hogy lába örök nyomot hagyott. Ám miután néhány lépéssel előbbre ment, meglátta, hogy van a templomnak ablaka, nem is kevés! Erre haragra lobbanva, kiviharzott a templomból. Azóta minden évszakban fúj a szél a Frauenkirche környékén.”

További képek itt.

 

Share

Comments

comments

Visit Us On FacebookVisit Us On Google Plus