Korzika, a kalandok szigete

Egy évtizede már, hogy először Korzika földjére léptem, akkor még csak nagy-nagy várakozással. Tudtam, hogy a szigeten francia frankkal fizetnek, de a korz (corse) nyelv olasz alapokon nyugszik. A sziget, egy tized magyarországinyi terület, tehát bejárható két hét alatt -gondoltam. A kalandvágy, a sátor, a bakancs és némi élelem, egy hátizsákba került, amivel Bastiába, a kompról kilépve elkezdődött az azóta tartó, barangolásom. Az első napok után kiderült, nem minden ismeretem volt pontos, leginkább az, hogy ide kevés a tervezett idő, ide még vissza kell jönni.

Ha kedvet kaptál az utazáshoz kattints a www.rolitura.hu oldalra, a részletekért!

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete18.jpg

Az elmúlt években mint egy húsz alkalom után kialakult a saját képem Korzikáról, amiből összegyűjtöttem a legszebb 5 túrát, ahova szívesen visszamegyek:

Tavignau túra: Corte-ból, a szigetközepéről indul, egy kényelmes egynapos gyalogtúra a Mare – Mare útvonalán, jól jelzett ösvényen. Végcél a függőhíd, amihez kényelmes tempóban 3 óra a menetidő. Innen visszafelé már a folyómederben érdemes haladni kanyoningos felszerelésben (szandál, fürdőruha, sisak), hogy a páratlan szépségű sziklamedencékhez érkezhessünk. Természetesen pár helyen csak úszva lehet haladni, többször szikláról vízbe ugrani, amiből egy majd 10 méteres ugrás is van. Ide már kell a kurázsi! 🙂 Könnyedebb visszautat választva, fél távnál (az egyetlen útközbeni forrásnál) leereszkedni a meder legnagyobb, és talán legszebb sziklamedencéihez, és itt beúszni a szurdokba.

Franciaország_Kozzika_kalandozások19.jpg

Restonica, Melo és Capitello tó túra: Cortétól indul egy másik nagyon szép túra, a Tavignanu völgy melletti Restonica völgybe. Autóval, vagy a nagyon ritka helyi busszal közelíthető meg, egy keskeny úton a túra kiindulópontja 1370 méteren. Ahonnan gyalogosan kis patakokat keresztezve, jól kiépített túraútvonalunk jutunk el először a Melo tengerszemhez (1711 méter), majd tovább a felső, Capitello tóhoz (1930 méter). Mindkét tó páratlan látvány, amit még feljebb a GR20 hegyitúra vándorai egyszerre is láthatnak.

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete05.jpg

A Melo tengerszem fentről (1711 méter)

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete09.jpg

Pihenés a Capitello tó partján

Monte Cinto túra: Korzika csúcsát (2706 méter) megközelíteni két irányból lehetséges, ugyanúgy, mint az első megmászáskor az 1880-as években. De talán könnyebb, délről Lozzi település felől, ám ehhez is fokozott kondíció és lelkesedés szükséges. A faluból (1070 méter), először egy autóval gyakorlatilag járhatatlan úton kell feltúrázni az 1561 méter magasságban álló Petra Pinzuta házig, majd már ösvényen folytatva az utat az l’Ercu menedékházig (1667 méter). Aki ide felért, annak már csak kegy lelkes 1000 méter szintet kell leküzdeni, gyengén jeltett szakaszokon keresztül a sziget tetejéig. Néhol kisebb mászások is előfordulhatnak, így célszerű a hómentes időszakot választani a csúcshódításhoz. Felérve a panoráma tökéletes! A lefele vezető rész lehet azonos, vagy akár körtúra a Cino-tó felé. Ami biztos, ez a túra gyönyörű, de emberpróbáló: a menetidő 8 – 9 óra, a szint felfelé 1630 méter!

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete10.jpg

Napkelte a csúcs felé vezető úton (a baloldali csúcs a Monte Cinto)

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete11.jpg

A csúcs közelében, háttérben a Calacuccia víztározója

Capu Rossu túra: A tengerpart is számtalan nagyon jó túraútvonalat rejteget, amiből az egyik gyöngyszem a portói öböl szélén lévő őrtoronyhoz vezető út. Célszerű ide napnyugtára érkezni, mert az a vörös, az arany, az azúrkék megszámlálhatatlan árnyalatával színpompássá varázsolja a sziget, és az öböl panorámáját. Látszanak a jóval 2000 méter feletti hegyek, és a szomszédos Scandola természetvédelmi terület, mely az Unesco Világörökség listáján is szerepel.

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete06.jpg

A portoi öböl kulisszái

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete07.jpg

Capu Rossu fok, és a genovai őrtorony

Nino-tó túra:A kedvenc. Némi kitartással, a sziget egyik legkülönlegesebb, és egyben talán a legszebb természeti látnivalójához juthatunk. Akár egy körtúra keretében a GR 20 hegyi útvonalán érkezhetünk el a tóhoz, vagy az „Erdészház” parkolótól indulunk, majd 700 méter szintkülönbség legyőzése után elérjük a vadlovak és a pozzik vidékét.

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete16.jpg

Nino-tó, túrázók, pozzik, vadlovak

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete17.jpg

Vadló a tópart közelében

Az öt túra után a hatodik, a nagy túra a szigeten, a GR 20. A legszebb európai túrák közé tartozik,. hossza 170 km, a teljesítéséhez mintegy 15 nap szükséges. A túrára mindenképp érdemes jó előre felkészülni, mert a napi távok elsőre nem elrettentők, de a terep nehézsége, valamit az, hogy végig a teljes felszerelésünket kell vinni, már emberpróbálóvá teszi az utat. Megszállni csak a menedékházakban, vagy annak környékén a kiépített táborhelyeken lehet, itt esetlegesen lehet alapélelmiszereket vásárolni is. Érdekesség, hogy a francia idegenlégió Korzikán állomásozó katonáinak a GR 20 teljesítése kötelező „vizsgafeladat”, természetesen rövidebb idő alatt.

Magyar nyelvű leírás, és konkrét információk, a részletes szakaszok hosszával: http://gr20.hegyiturak.hu/ oldalon érhetőek el.

Franciaország_Korzika_a kalandozásszigete08.jpg

A GR 20 alternatív útvonalán, háttérben a Paglia Orba és a Monte Cinto

Share

Comments

comments

Visit Us On FacebookVisit Us On Google Plus